Ma este azt mondta a párom, hogy szörnyű természetem van. Fájt, be kell, hogy valljam. De utána elgondolkodtam ezen, hogy valóban olyan szörnyű-e a természetem és rá kellett döbbenjek, hogy nem az. Tudok néha szörnyen viselkedni, mi tagadás, és a karakterem messze áll a tökéletestől. De ahogy Cseh Tamás vallotta Schaffer Erzsébetnek, "a régiek szándékosan elvétettek valamit, ezzel intették magukat, ne akard a tökéletest. A tökéletesség Isten jelzője, nem az emberé."
A fenn említtet megjegyzés után magamba fordultam. Kétféleképpen kezeltem életemben a hétköznapi tragédiáim: alvással vagy fantáziavilágba való meneküléssel. Ma sem tettem hát másképp, és a könyvespolcról a Harry Potter hatodik részét emeltem le. Hiába azonban, a gondterhelt Harry, Narcissa, mugli miniszterelnök és Cornelius Caramel problémái sem tudtak úgy kizökkenteni jelenlegi bánatomból, mint ahogy azt elvártam. Újra a szegényes könyvespolchoz fáradtam és immáron Schaffer Erzsébet könyvét emeltem le róla. Azt találtam, amire szükségem volt.
"A szenvedés nagy előképe a Golgota Krisztusa s a kereszt alatt álló Mária. A fia gyötrelmeit végigélő, fájdalmas anya. A fohászait mondó ember a saját szenvedését rájuk vetíti ki, bennük jeleníti meg, ezzel azt az égi szférába emeli, szakralizálja, s máris érdemszerzővé avatja. Mi több, különböző lelki "hasznot", kegyelmet nyer vele. (...) A szenvedő Krisztus és Mária képe ott lebeg előttük, megjelenik imádságaik nyomán és erőt ad nem könnyű életükben."
Az imádság végtelenül egyszerű megfogalmazása ez, kérem szépen. Erőt ad. Milyen szép. Hiszen ez a vallás értelme, nem? Erőt ad! Olyan egyszerű a válasz, mégis oly sokan félreértelmezik azt. Hihetetlen milyen sok vitát szül a vallás. Valami, aminek csupán egy célja lenne, mégpedig hogy erőt adjon, ehelyett viszályt és gyűlöletet szül, emberi életeket olt ki vagy tesz tönkre. Ahelyett, hogy erőt adna, erőt vesz. Ahelyett, hogy erőt adna, erővel fenyeget.
"Jó lenne, hogyha a lélek ma is el tudna csendesedni s az imádságban megnyugodni. (...) Kell valakibe kapaszkodni, aki erőt ad, aki fölfele viszi, föllépteti az égi világba, hogy ott a lelke átfényesedjék, megtisztuljon." Hát nem ugyanez az alappillére az iszlámnak? A napi imádság? És nem ugyanez a lényege a katolicizmusnak? És nem erről szól minden mantra a hindiben? És a meditáció azoknak, akik nem is vallásosak? És a jóga, azoknak, akik csak jobb állóképességet szeretnének? Pedig mind erről szól: erőt keresünk, és a vallás, az imádság erőt ad.
És ha már J.K. Rowling szuper bestseller-énél tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, a világhírű sorozat is abban a legjobb, amiben akármelyik vallás: erőt ad. Erőt ad bárkinek, aki veszi a fáradságot és túlteszi magát azon előítéletein, hogy az egész csak egy abrakadabra és varázslók nem léteznek és amúgy is, ő nem olvas mainstream divatkönyveket. Pedig a Harry Potter csak egy tökéletes PR köntösbe csomagolt mese barátságról, kitartásról, szeretetről és a rossz ellen való élethosszig tartó küzdelemről. Az csiribú-csiribá csak körítés, ami mellékes a könyv által oly szépen és oly ártatlanul felsorolt értékek mellett.
És hasonló PR köntösbe van öltöztetve az összes vallás is. A templomok, mecsetek, szertartások mind "felesleges" körítései az erőt kereső imának. És mindenki ott keres, ahol kedve tartja. Ilyenkor kezd lényeges lenni a körítés: ki mecsetbe megy, ki jógastúdióba.
A baj akkor kezdődik, amikor a figyelem átirányul az imáról a térítésre. Az utcán Jézus nevét kiabáló vagy vallási kiadvánnyal házaló hívők nem sokban különböznek a vallás nevében emberek életét kiontó fanatikusoktól: erőszakkal, kéretlenül akarják rávenni a többieket, hogy úgy végezzék el napi imádságukat, ahogy ők teszik. Nem értik meg, hogy teljesen mindegy, hogyan csináljuk, amíg csináljuk: az ima, az ima.
Én nem kaptam vallásos neveltetést annak ellenére, hogy hittanórákra 16 éves koromig jártam. Hogy miben hiszek, az mellékes, csak az a fontos, hogy imádkozom. Heti egyszer, pilates óra keretein belül, amikor egy teljes órahosszáig csak arra gondolok, hogy mennyire nehéz minden egyes gyakorlat, és én nem vagyok rá képes, aztán meg mégis. Szeretnék több imádsággal eltöltött órát az életemben, de egyelőre még nem tudom hogyan.
És hogy visszatérjünk a szörnyű természetemre: nem olyan szörnyű az. Legbelül tudom, ha rosszat cselekszem és meg is vezeklem érte, alvás nélküli, bűntudattal átitatott percekkel, órákkal, éjszakákkal. És ha más nem is látja, nem is érzi, szándékom jó és színtiszta, ha más nem, Isten akkor is tudja. (Akárki is legyen Ő).
No comments:
Post a Comment